A bűnbanda adófizetés nélkül, Olaszországból csempészte a vágott dohányt, amelyet Magyarországon és Ausztriában kialakított logisztikai bázisokon tárolt. A nyomozók a rajtaütéskor összesen 15 tonna dohányárut találtak a bűnszervezet raktáraiban, emellett több raklap füstszűrőt, cigarettapapírt, valamint egy komplett cigarettagyártó gépsort is lefoglaltak az egyes helyszíneken. A költségvetésnek okozott kár több mint félmilliárd forint volt.

A vízipipadohányt, egy ezer négyzetméteres, omladozó istállóban gyártották. A helyszínen zsákszámra állt a vágott dohány és a bekeveréshez szükséges több ezer liter aroma. A szállításra kész áru kartondobozokban sorakozott, kávéspohárnak álcázva.

A pénzügyőrök és rendőrök az istálló egyik sarkában egy elkülönített, lezárt helyiségben egy komplett gyógyszergyártó- és csomagoló gépsorra bukkantak. A helyszínen az előzetes szakvélemény alapján tiltott teljesítményfokozó és pszichotrop vegyületeket is találtak. Az emberi fogyasztásra szánt termékeket koszban, szemétben, állati ürülék jelenlétében gyártották.

A NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói a Győr-Moson-Sopron Megyei és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival együtt, az osztrák nyomozók támogatásával fogták el a bűnszervezet tagjait. Az elkövetők többsége büntetett előéletű, hozzájuk a NAV MERKUR és a Rendőrség bevetési egységei érkeztek. A mintavételezést a NAV Szakértői Intézete végezte, de az akciót pénzügyőr járőrök és IT-szakemberek is segítették. A külföldi műveleteket – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – az EUROPOL koordinálta.

A bűnszervezet az illegális dohánykereskedelem és gyógyszerhamisítás mellett új pszichoaktív anyag terjesztésével is foglalkozott. Az ügyészség döntése alapján mindhárom bűncselekménnyel kapcsolatban a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatja le az eljárást.

A Rendőrség közleménye az alábbi linken olvasható:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/brutalis-csapas