Hamis világ
A Golgota úti piac újra a figyelem középpontjába került: amikor a pénzügyőrök beléptek az egyik üzletbe, a polcok roskadoztak a hamis ruháktól, táskáktól és parfümöktől. A boltban a hamisításhoz szükséges présgép, klisék és a még fel nem helyezett védjegyek is előkerültek.
Februártól már alkalmazható az adókönnyítés a felszolgálási díjnál
Kedvezően változtak a felszolgálási díjra vonatkozó szabályok. 2026. február 1-től az éttermek és a cukrászdák a felszolgálási díj alapjául szolgáló árbevétel 20 százalékát is szétoszthatják felszolgálási díjként dolgozóik között.
Tompa kopogás
Két férfi, egy belga kisteherautó és egy határozott „nem”. Az M5-ös autópályán elsőre semmi nem utalt arra, hogy a válasz mögött több mint 1 300 doboz cigaretta húzódik meg. Aztán jött egy hang, ami mindent megváltoztatott.
Az egyéni vállalkozóknak már csak negyedévente kell bevallani a tb-járulékot és a szochot
Januártól egyszerűsödtek az egyéni vállalkozók bevallási szabályai, már nem kell havonta bíbelődniük a bevallással. Függetlenül attól, hogy valaki a vállalkozói jövedelemadózás szabályai szerint vagy átalányadózóként folytatja tevékenységét, az úgynevezett 58-as bevallást már csak negyedévente kell benyújtania.
Saját számaiban és számláiban bukott a könyvelő
A könyvelő, aki a saját számaiban bukott el: könyvelése és adóbevallásai több ponton nem tükrözték a valóságot, sőt még az általa teljesített adatszolgáltatásokkal sem egyeztek meg. A NAV többmilliós bírsággal zárta a trükközést.
Egy kocsmabirodalom bukása
A pénzügyi nyomozók bűnügyi kockázatelemzése vezetett el arra a Hajdú-Bihar vármegyei helyszínre, ahol jövedéki termékek sokaságát találták meg és foglalták le a pénzügyőrök. A NAV bűnügyi területének információi alapján megkezdett ellenőrzés során az egyik helyszín nyitotta a másikat, és végül három ingatlanban fedtek fel jogsértést.
Hétfőtől indulnak a nőnapi NAV-ellenőrzések
Március első hetében a hivatal országos figyelmet fordít a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
A Webes Ügysegéd még ma éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire
Március 1-jén éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére a Webes Ügysegéd. Február közepén élesedett az ezt leváltó új, egyszerűbb és könnyebben használható felület, a Vállalkozói Ügysegéd.
Penge és füst
Hamis borotvapengék és török cigaretta lapult egy román kamion rakománya között. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, a nagylaki határátkelőhely közelében állították meg a teherautót.
Használja ki az automatikus részletfizetést; a NAV kisfilmje segít
Érdemes kihasználni a NAV automatikus részletfizetési kedvezményét, amely a magánszemélyeknek évente egyszer biztosít 12 havi, pótlékmentes könnyítést kétmillió forintig. A NAV ma tette közzé a rövid videóját, amely megkönnyíti az - egyébként is gyors, kényelmes, akár mobiltelefonon történő - ügyintézést.
Klasszikus tettenérés
A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói három férfival szemben kezdeményeztek büntetőeljárást. Az elkövetőktől több mint 33 millió forint értékben foglaltak le adózás alól elvont jövedéki terméket.
Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire
Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét. Március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani.
NAV-nál a Yuoto készlet is
Újabb illegális, elektronikus cigarettakészlettel „gyarapodott” a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnjelraktára. Magyarországon tiltott, Yuoto néven ismert, több ezer ízesített elektronikus cigarettát találtak egy debreceni lakásban.
Saját zsebre dolgozott az ügyvezető
Egy adóellenőrzésnél derült fény az ügyvezető trükkjére, amivel összesen több mint 650 millió forintos kárt okozott a cégének és a magyar költségvetésnek. A vizsgálatban feltárt beszállítói lánc, a rokoni kapcsolatokkal átszőtt cégháló, valamint a többszörösére emelt árak egyaránt arra utaltak, hogy a kialakított rendszer célja az adófizetés csökkentése és pénz kivonása volt az üzletből. Végül a vezető tisztségviselőt menesztették, a cég pedig befizette a kirótt összeget.
Édes hazugság
„Csokit viszek a gyerekeimnek” – ezzel próbálta elkerülni autója átvizsgálását egy sofőr, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megállították. A történet azonban gyorsan megbukott: édesség helyett közel 200 kilogramm vágott dohány lapult a járműben.