A kora hajnali órákban leptek meg egy férfit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói a MERKUR Bevetési Egységgel közösen. A férfi épp egy Szlovákiából érkezett kamionból pakolt ki raklapokon lévő, lefóliázott dobozokat. A nyomozók felnyitották a dobozokat és a telephelyet is átkutatták. Nem távoztak üres kézzel a helyszínről: 17 raklapon közel 300 ezer doboz adózás alól elvont cigarettát, különböző elektronikai eszközöket, bizonyítékként szolgáló iratokat, illetve a szállításhoz használt kamiont is lefoglalták. A szakértők elsődleges véleménye alapján a cigaretták hamisak.

Ezzel egyidőben egy másik helyszínen is intézkedtek a pénzügyőrök: itt elfogták az adózás alól elvont cigaretták szállításánál felvezetőként és az értékesítés szervezőjeként beazonosított másik férfit is.

Az ügyben a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A központi költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összesen eléri az 560 millió forintot. A pénzügyi nyomozók az elkövetőket őrizetbe vették, letartóztatásukat elrendelte a bíróság.