Az Európai Unió területén vásárolt gépkocsit a természetes személyek a magyar–ukrán határszakaszon – végleges rendeltetéssel – kereskedelmi forgalomban csak írásbeli elektronikus kiviteli árunyilatkozat, illetve az árunyilatkozat feldolgozása után kiállított kiviteli kísérőokmány benyújtásával vihetik ki Ukrajnába.
A gyorsabb ügyintézéshez célszerű a kiviteli árunyilatkozatot a határátkelőre érkezés előtt – akár már a vásárlás helyén – elkészíteni és az illetékes vámhatósághoz elektronikusan benyújtani. Ehhez – meghatározott díjért – megbízható vámügynökség vagy spedíció is.
Az árunyilatkozat elkészítéséhez egyebek mellett a feladó vámazonosító számára, azaz EORI-számára van szükség, ezért ennek meglétét célszerű előzetesen tisztázni. Ha a feladónak nincs EORI-száma, akkor azt neki vagy megbízottjának még az árunyilatkozat beküldése előtt igényelnie kell a vámhatóságtól, Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).
Az EORI-számot a külföldi magánszemély a 12VKM jelű, Adatlap külföldi magánszemély részére elnevezésű adatlapon kérheti. Az igényléshez útlevélre van szükség.
Az árunyilatkozat kitöltéséhez szükséges okmányok:
- a gépjármű tulajdonjogának megszerzését igazoló adásvételi vagy ajándékozási szerződés vagy
- számla és
- érvényes forgalmi engedély.
Az elektronikusan benyújtott írásbeli kiviteli árunyilatkozat feldolgozása után kiállított, úgynevezett kiviteli kísérőokmányt a közreműködő vámügynökség kinyomtatja, és az ügyfélnek átadja. Ezt az okmányt kell a határátkelőhelyen, a kilépés előtt a NAV pénzügyőrének átadni a vásárolt gépjármű bemutatása mellett.
A forgalomból kivont gépjármű külön szállítóeszközön rendszám nélkül, vagy saját hajtással, ideiglenes, Magyarországon „Z” betűjelű rendszámmal is szállítható. Ha valaki nem a saját gépkocsiját szállítja, akkor az eljárási jogosultságát is igazolnia kell
Ha az árunyilatkozaton a feladóként vagy exportőrként a gépjárművet értékesítő kereskedő (gazdálkodó szervezet) szerepel, a gépjárművet csak a kereskedelmi forgalom számára megnyitott határátkelőhelyeken (Záhony, Beregsurány) lehet kiléptetni.
Vámügynöki illetve spedíciós szolgáltatás a záhonyi és beregsurányi határátkelőn is elérhető.
A vásárolt gépjármű az ukrán–magyar határszakaszon az alábbiak szerint léptethető ki:
A határátkelőhely megnevezése és fajtája | A határátkelőhely nyitvatartási ideje | A határátkelőhely forgalma |
Beregsurány-Luzsanka közút | 0.00-24.00 | Nemzetközi személy- és áruforgalom (7,5 t megengedett legnagyobb össztömegig). Spedíció működik, magánszemélytől és kereskedőtől vásárolt gépkocsi egyaránt kiléptethető. |
Barabás-Koszino közút | 07.00-19.00 | Nemzetközi személyforgalom (autóbusz kivételével). Csak magánszemélytől vásárolt gépkocsi léptethető ki. |
Lónya-Zvonkoje közút | 07.00-18.00 | Nemzetközi személyforgalom (autóbusz kivételével). Csak magánszemélytől vásárolt gépkocsi léptethető ki. |
Tiszabecs-Vilok közút | 0.00-24.00 | Nemzetközi személyforgalom (autóbusz kivételével). Csak magánszemélytől vásárolt gépkocsi léptethető ki. |
Záhony-Csop közút | 0.00-24.00 | Nemzetközi áru- és személyforgalom (gyalogos forgalom kivételével). Spedíció működik, magánszemélytől és kereskedőtől vásárolt gépkocsi egyaránt kiléptethető. |
Az ukrán nyelvű tájékoztató itt érhető el.