A pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzik, hogy az autószervizek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e. Ilyen jellegű kontrollba bukott bele egy Zala vármegyei autószerviz, amelyet az egyenruhások együtt ellenőriztek a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársaival. Több olyan laptopot találtak, melyekre illegális szoftvereket telepítettek, valamint a műhelyből ismeretlen eredetű autódiagnosztikai eszközök is előkerültek.

A cég tulajdonosa a szoftverek jogosulatlan használatával, a hamis eszközökkel és árukkal több, mint húszmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak, ezért a pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

Figyelem! Aki kétes eredetű helyről vásárol, az nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem másokat is bajba sodorhat. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata – ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt – a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet!

Nemzeti Adó- és Vámhivatal