Valami bűzlött a Nagybanin. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterületének nyomozói az EKÁER, az online-számlarendszer, valamint az értékelő-elemző mechanizmusok alapján azt gyanították, hogy az elmúlt időszakban a zöldség-, és gyümölcs-kereskedelmi ágazat adóelkerülő területté vált a Budapesti Nagybani Piacon. Az előzetes felderítés szerint az ott tevékenykedő, elsősorban közösségi beszerzéseket végző vállalkozások mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok, az adófizetési kötelezettségüket különböző csalárd módszerekkel igyekeztek elkerülni. Így az ott értékesített termékek jelentős hányada oly módon jelent meg a magyarországi kereskedelmi forgalomban, hogy a költségvetés bevétele többmilliárdos nagyságrendben sérült, miközben a nagybani piac legálisan működő gazdasági szereplőit nagymértékű versenyhátrány érte. A szélsőséges helyzet kialakulásában szerepet játszott, többek között az is, hogy szervezett elkövetői körök számlagyári tevékenység keretében valótlan tartalmú számlák kibocsátásával faragták le költségeiket, ezáltal jogellenes hasznot és előnyt szereztek a jogkövető kereskedőkkel szemben.

Az adóelkerülés megzabolázása, és a piac jogszerű működésének visszaállítása érdekében a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága, a Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága május 28-án hadat üzent a csalóknak, és három kiterjedt bűnszervezetre mértek csapást, a Bevetési Igazgatóság, a MERKUR Bevetési Egység és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével. Az 532 fő részvételével zajló hatósági beavatkozás mérlege: 55 gyanúsított, 15 letartóztatott és egy bűnügyi felügyelet alá helyezett személy. A letartóztatottak között volt egy közismert alvilági figura exfelesége is, akinek egykori férje egy leszámolási üggyel hozható összefüggésbe.

A bűnelkövetők összességében 11,4 milliárd Ft kárt okoztak a hazai költségvetésnek, amelyből közel 10 milliárd Ft kimondottan a Budapesti Nagybani Piac működésével, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel áll szoros összefüggésben.

A kiiktatott bűnszervezeti vezetők – elszámoltatásukig – fényűző életet éltek, luxuscikkekel és pazar lakhatási körülményekkel kényeztették magukat. Ketten, közvetlenül a letartóztatásukat megelőzően a Földközi-tenger Azúrpartján pihenték ki „fáradalmaikat”. A kármegtérülés érdekében országhatáron innen és túl a cégvagyonok mellett az elkövetők által felhalmozott értékes vagyontárgyak is hatósági kézbe kerültek, több száz milliónyi készpénz mellett nívós ingatlanokra, márkás karórákra és divatcikkekre, személygépjárművekre, motorkerékpárra és egy hajóra is rátette kezét a NAV bűnügyi szolgálatai ága. A bűnügyi és adószakmai együttműködés révén egy 200 millió forint értékű árukészletet is elvontak az elkövetői kör birtokából, a vagyonbiztosítás eddig 4,9 milliárd forint értéket érintett.

A bűnös tevékenység megjelent több termékkör értékesítése kapcsán, így érintett volt a zöldség-gyümölcs, a cukor, az étolaj és az elektronikai eszközök adás-vétele, de az adózatlan áruk forgalmazásához rendre fiktív számlázási láncolat is kapcsolódott. A bűnügyi igazgatóságok által folytatott elsődleges büntetőeljárások az érintett piacokon jelentős szerepet játszó haszonhúzói kört, valamint azokat a bűnszervezeteket érintették, amelyeket a legmeghatározóbbakként azonosítottak, illetve kiemelt szerepet játszottak az üzemszerű jogelkerülés kialakításában és fenntartásában.

Az egyik ügyben egy zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó magyar állampolgárokból álló bűnszervezet több szintű, dinamikusan változó számlázási láncolatot hozott létre, és működtetett azzal a céllal, hogy a Közösségből – „bukócégek” közbeiktatásával – Magyarországra importált zöldség-gyümölcs árut áfa megfizetése nélkül vásárolhassák meg a nagybani piacon kereskedő gazdálkodók. A bűnszervezet alapvetően kétféle elkövetési magatartást valósított meg a mesterségesen felépített számlázási láncolat felhasználásával. Egyfelől a megrendelők részére a bűnszervezet intézte az áru importálását, és a számlázási láncolatban elhelyezkedő gazdasági társaságok nevében állították ki a részükre a fiktív számlákat. Másfelől a bűnszervezet vezető tagjai önmaguk is aktív zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkoztak, a bűnös gazdasági manővert saját vállalkozási körükben is alkalmazták.

Egy másik folyamatban lévő nyomozásban kiderült, hogy magyar állampolgárok által irányított szervezett bűnözői kör a zöldség-gyümölcs mellett cukorban és étolajban is utazott; ők a beszerzést követően keletkező áfa-fizetési kötelezettségüket – a szintén a bűnszervezet irányítása alatt álló – bukó cégektől befogadott fiktív számlákkal minimalizálták. A fiktív számlák egyébként igen kedveltek voltak, és oda-vissza vándoroltak. A gyanú szerint érintett a zöldségesektől kapott valótlan teljesítésekben az informatikai piac egyik ismert szereplője, továbbá: élelmiszer-kereskedelmi cég, de taneszközpiaci, játszótéri eszközökkel kereskedő és kivitelező, takarítási- és területrendezési, épületvillamossági tervező, iparigép-szervíz, üzemanyagtöltő-állomás üzemeltető is.

Az elkövetőkkel szemben különösen jelentős költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást, bűnösségük megállapítása esetén akár 20 év börtönbüntetésre számíthatnak.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal