Hónap végéig kell elszámolniuk a 2019-ben 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a ’KOZ közleményt május 31-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta a szervezetek figyelmét, nehogy valamely civilszervezet 2022-ben emiatt essen el a támogatástól.


2021. május 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatai országosan, egységesen 18 óráig fogadnak ügyfeleket az szja-bevallással kapcsolatban.


2021. április 15-éig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen KAÜ-azonosítójuk. A telefonos, az SMS-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 225 ezren éltek. A tervezeteket a NAV folyamatosan postázza az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címükre. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó vagy befizetendő, visszaigényelhető adót tartalmaz.


A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), központi ügyfélszolgálatain, kirendeltségein és ügyfélszolgálati helyein a személyesen megjelenő ügyfeleket időpontfoglalással fogadja.


Kristályt találtak a ruhák alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy röszkei ellenőrzésen.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mit kétszáz hamis ruházati terméket találtak egy teherautóban.


2021.03.18.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy olyan sofőrt ellenőriztek, aki a kötelező pihenőidőt akarta kijátszani.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idei évben több mint 5,4 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is. 


Már a röntgenvizsgálatnál lebukott az a sofőr, aki egymillió doboz cigarettával a raktérben akart belépni az országba, majd műszaki hibára hivatkozva moccanni sem akart a járművel.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csaknem négyszáz doboz adózatlan cigarettát találtak egy szerelvényben.


Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.


Milliárdos áfacsalás gyanújával vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak a Budapest és Nagykanizsa környéki bűnbandának a tagjait, akik külföldről behozott használt autók kereskedelmével foglalkoztak. A költségvetésnek okozott teljes, 1,3 milliárd forintos kár megtérült.


Kilencmillió forintot érő adózatlan dohányt foglaltak le néhány nap leforgása alatt közúti ellenőrzésen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkatársai. A több mint ötezer doboz cigarettát és a csempészetükhöz használt autókat a pénzügyőrök lefoglalták.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 2 352 üveg, 70 millió forint értékű hamis parfümöt találtak egy teherautó rakterében.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 2 helyszínen 10 kilogramm vágott dohányt és 250 kilogramm leveles dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Pest megyei telephely ellenőrzésekor nagy mennyiségű hamis raklapot, valamint az előállításukhoz szükséges szerszámokat és besütővasakat foglaltak le.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 7 000 üveg, 137 millió forint értékű hamis parfümöt foglaltak le az M1-es autópályán.


2020.10.26.

Egy nap alatt ismét két olyan járművezetőt értek tetten a NAV munkatársai Gyulánál, akik a menetíró készüléket kijátszva próbálták pihenés nélkül elérni úti céljukat.


Egy héten belül két dunántúli áfacsaló bűnbandát számoltak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. Az egymástól független elkövetői körök közel egymilliárd forint áfát csaltak el szójadara és számítástechnikai alkatrészek kereskedelmével. Tettükért akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak.


A NAV munkatársai egy koszovói autóbusz ellenőrzésekor több mint 23 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak Röszkén.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai több mint 10 ezer hamis ruhát és kiegészítőt találtak egy teherautóban az M43-as autópályán.