Még most is dübörög a tűzifabiznisz

A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri azokat az adózókat, akik kockázatosnak minősített árukkal kereskednek. Így került a figyelem középpontjába egy Békés megyei székhelyű tüzép is, mely korábban havonta több alkalommal jelentett be tűzifa behozatalt Romániából, azonban az utóbbi időben ez a szám egyre csökkent. Az adatgyűjtés megerősítette azt a gyanút, hogy a tüzép továbbra is nagy forgalmat bonyolít.

 

A NAV pénzügyőrei és revizorai a Nébih faanyag kereskedelmi lánc felügyelőivel közös akcióban ellenőrizték a gyanús tüzép működését. Az előkészületekben sikerült azonosítani azt a román teherautót, amely folyamatosan szállította a 30-35 ezer kilogramm tűzifát a telepre.

Titokban követték a pénzügyőrök a teherautót, hogy a lerakás helyét is megtalálják. A szállítók szervezettek voltak, a teherautót úgynevezett „előfutár” vezette fel. A telephelyet bezárták miután a teherautó megérkezett, az ott tartózkodó alkalmazottak elhagyták a helyszínt. Később, az ellenőrzéskor kiderült, hogy ez egy óvintézkedés volt, hiszen így egy esetleges ellenőrzés esetén a kereskedő azt nyilatkozhatta volna, hogy az áru csak megőrzésre volt nála. Ezt támasztotta volna alá az is, hogy nem történt meg a szállítmány lerakodása. A pénzügyőrök azonban vártak és csak akkor fedték fel magukat, amikor a járműszerelvényről elkezdték lepakolni az árut.

Az is kiderült, hogy a papírok szerint a szállítmány az egyik telepen dolgozó alkalmazott nevére érkezett. A telephely képviselője megerősítette, hogy alkalmazottjuk rendelte a tűzifát, és a teherautó azért a társaság telephelyére ment, mert a címzett lakhelyén nem tudott bemenni az utcába. Az alkalmazott a munkáltatója jelenlétében először elismerte, majd amikor már csak őt hallgatták meg a pénzügyőrök, akkor tagadta, hogy övé lenne a szállítmány.

A további vizsgálatok megállapították, hogy a tüzépet üzemeltető vállalkozó 2018-ban és 2019-ben megközelítőleg 2 000 mázsa tűzifát értékesített számla nélkül, összesen csaknem 7 millió forint értékben, valamint több esetben nem jelentette be szállítmányait az EKÁER-be, ezért 775 ezer forint mulasztási bírsággal számolhat. Az EKÁER-vizsgálat alapján elrendelt, folyamatban lévő ellenőrzés során – többek között a nemzetközi megkeresés eredményének függvényében – fogják a NAV revizorai megállapítani a cég valós árbevételét és az ehhez kapcsolódó adókötelezettségeit.