RangAdó
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
2010.03.24.
Szuperdöntő a RangAdóban - Szombaton eldől ki az „ász” az adózásban a középiskolások között

Szuperdöntőn vív meg az elsőségért a négy legjobb csapat a RangAdóban. A középiskolai vetélkedő szombati „csatáját” a tévénézők is figyelemmel kísérhetik az MTV 1-es csatornáján, 17.05 perces kezdéssel.

Archív: 2011.01.01.

A majdnem fél éven át zajló versengés országos fináléjába a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium XMS csapata, a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola Rangfalók csapata, a szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskolát képviselő „Tám-adók”, valamint a komáromi K-EMÖ Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakközépiskola tax(i) nevű ötfős „társulata” jutott be.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal másodszor hirdette meg a fiatalok adótudatosságra nevelését segítő vetélkedőjét, a RangAdót. „Az adózás közös ügyünk” gondolat jegyében indított RangAdó 2-re az ország 250 középiskolájának csaknem 500 csapata jelentkezett. Az 5 fős csapatok november végétől 3 internetes fordulóban vettek részt, majd a legeredményesebbek február végén regionális fordulókon mérték össze tudásukat, ahonnan régiónként 1-1 csapat került be a vetélkedő országos döntőjébe, amit március 5-én rendezett az adóhatóság Budapesten.

A középiskolai vetélkedő elindításával is az az állami adóhatóság célja, hogy bővítse a középiskolások adótudatosságát. A vetélkedő kérdései között adózástörténeti érdekességek, alapvető adózási tudnivalók, az adózók jogai és kötelességei szerepeltek.

A szombati Szuperdöntő, ami - figyelve a selejtezőket - izgalmas percektől biztosan nem lesz mentes a humort is segítségül hívja az adózásnak „rangot adók” vetélkedésében. A négy szuperdöntős csapat oldalán a feladatok teljesítésében – csakúgy, mint tavaly – idén is népszerű színészek közreműködnek. Ezúttal Csányi Sándor, Kovács Patrícia, Nagy Ervin és Stefanovits Angéla sorakoznak fel a játékosok oldalán.

A csapatok tudását négy fős zsűri értékeli. Az ítészek vezetője dr. Szikora János, az APEH elnöke. A zsűri tagjai: Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter, Erdős Gabriella adószakértő, a PricewaterhouseCoopers cégtársa, és dr. Lukács János, a Magyar Könyvvizsgáló Kamara elnöke.

 

A NAV weboldalai szerzői jogvédelem alatt állnak.
A honlapon szereplő információk változatlan tartalommal és formában szabadon terjeszthetők.

 
 
rss
1054 Budapest, Széchenyi u. 2. - Telefon:+36 (1) 428-5100