A Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum őriz egy étkészletet, amelynek darabjait egyszerű zöld színű festés díszíti. A képen látható kistányér peremén tölgyfaágak között tekeredő szalag látható, amelynek felirata, „Pénzügyőri Üdülő Hévizszentandrás” egyértelműen elárulja, hogy azt valamikor a hévízi pénzügyőr üdülőben használták. A figyelmes szemlélőnek azonban az is feltűnhet, hogy a díszítésről valami hiányzik, a tányér pereméről valamit eltüntettek. A lecsiszolt részlet meghatározásában, illetve rekonstruálásában a tányér alján található gyárjelzések lehetnek segítségünkre.
A kerámiaárukat szinte a kezdetektől ellátták a készítő gyár védjegyével. A pénzügyőr kistányéron ezekből rögtön kettő is látható. A Puls Anglo Czechoslovakia arra utal, hogy a tányér a csehországi Ostrovban, egy főleg szállodai porcelánokat készítő porcelángyárban készült 1941 előtt. Importáruként került Magyarországra, ahol a megrendelő kívánsága szerint dekormatrica segítségével díszítették. Ezt a díszítést a másik gyárjelzés szerint Hüttl Tivadar Műfestészete készítette. A Hüttl-féle óbudai porcelángyár pedig ezen a néven egészen az államosításig, azaz 1948-ig működött, de azt is tudjuk, hogy a tányéron látható jelzést csak a II. világháború előtt használták.
A gyárjelzés alapján tehát bizonyosak lehetünk benne, hogy a kistányért a II. világháború előtt készítették, de valószínűleg egy kis átalakítás után 1945 után is használták. 1945-ben az ország államformáját királyságról köztársaságra változtatták, s a koronás címer helyett a Kossuth-címer vált állami címerré. A rendszerváltozás eredményeképpen a hivatalokról és az egyenruháról is lekerültek a koronás címerek, és ahol tehették, eltávolították a Szent Korona ábrázolásait is. Az átalakulás lendülete láthatólag a kisebb tárgyakat is elérte. Utasításra vagy éppen helyi kezdeményezés eredményeképpen az étkészletet is átformálták, s lecsiszolták róluk a Szent Koronát. A tányér így egy ideig az új rendszerben is tovább „szolgálhatott”.
Mészáros Balázs