Az első házasok kedvezményének érvényesítésére az a házaspár jogosult, ahol házastársak legalább egyike az első házasságát köti. A házaspárnak az a tagja is érvényesítheti a kedvezményt, akinek nem ez az első házassága. Annak nincs jelentősége, hogy a házasságkötés belföldön vagy külföldön történt.
A kedvezményt a bejegyzett élettársak is igénybe vehetik[1], ezért a házastárs kifejezés alatt a bejegyzett élettárs is értendő.
A kedvezmény először a házasságkötést követő hónapra vehető igénybe és a házassági életközösség alatt legfeljebb 24 hónapon keresztül jár.
Ha az első házasok kedvezményére jogosult házaspár mindkét tagja 25 év alatti fiatal, akkor az első házasok kedvezménye érvényesítésének első hónapja az a hónap, amelyet megelőző hónapban a házastársak valamelyike a 25. életévét betölti. Ha csak a házaspár egyik tagja 25 év alatti, akkor az első házasok kedvezménye a házasságkötést követő hónaptól érvényesíthető.
Külföldi magánszemély az első házasok kedvezményét akkor veheti igénybe, ha EGT-állam vagy Magyarországgal határos, nem EGT-állam (Ukrajna, Szerbia) állampolgára és az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelel.
Egy kedvezményre jogosult házaspár által együttesen érvényesíthető kedvezmény havonta 33 335 forint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta 5 ezer forinttal több lesz a nettó kereset, mint a kedvezmény nélkül.
Az első házasok kedvezménye – a családi kedvezményhez hasonlóan – az összevont adóalapot csökkenti. Adóelőleg-nyilatkozat alapján az adóelőleg alapja és összege is az adóév során csökkenthető.
Magánszemély az első házasok kedvezményével az összevont adóalapját csökkentheti. Az összevont adóalap része
- a nem önálló tevékenységből származó jövedelem, például munkabér, adóköteles társadalombiztosítási ellátás, ezen belül a gyermekgondozási díj,
- az önálló tevékenységből származó jövedelem, például egyéni vállalkozásból, őstermelői tevékenységből, bérbeadásból származó jövedelem stb., valamint
- egyéb jövedelem, például a tiltott szerencsejátéknak minősülő fogadásból származó jövedelem.
A kedvezmény igénybe vehető
- év közben, a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek adott adóelőleg-nyilatkozattal, továbbá
- az adóévre vonatkozó szja-bevallásban is.
Az adóelőleg-nyilatkozatot legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet kitölteni és beküldeni a NAV-hoz, de a nyilatkozatok kitölthetők és leadhatók papíralapon is a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek.
Az első házasok kedvezményére jogosult magánszemélynek lehetősége van arra, hogy az adóelőleg-nyilatkozatban kérje a munkáltatót, kifizetőt, hogy a kedvezményt az adóelőleg-nyilatkozat visszavonásáig, de legkésőbb a 24. jogosultsági hónap végéig vegye folyamatosan figyelembe. Ekkor a következő évben, években nem kell új nyilatkozatot adni. A munkáltató, kifizető a nyilatkozat visszavonásáig, vagy a jogosultsági időszak végéig veszi figyelembe az első házasok kedvezményét.
A kedvezményeket a következő sorrendben lehet igénybe venni:
- Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
- 25 év alatti fiatalok kedvezménye
- 30 év alatti anyák kedvezménye
- Személyi kedvezmény
- Első házasok kedvezménye
- Családi kedvezmény
- Családi járulékkedvezmény
Ha az első házasok kedvezményére jogosult házaspár mindkét tagja 25 év alatti fiatal, akkor az első házasok kedvezménye érvényesítésének első hónapja az a hónap, amelyet megelőző hónapban a házastársak valamelyike a 25. életévét betölti. Ha csak a házaspár egyik tagja 25 év alatti, akkor az első házasok kedvezménye a házasságkötést követő hónaptól érvényesíthető.
[1] A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Béktv.) 3. § (1) bekezdése alapján.