A társasági adóban főszabályként idén már nem kell előlegkiegészítést (feltöltést) teljesíteniük az adózóknak, mivel e kötelezettség a 2019-es adóévtől megszűnt. Azonban az átmeneti szabály szerint lehetőség van arra, hogy – idén utoljára – mégis feltöltést teljesítsenek azok az adózók, amelyek a korábbi szabályok szerint egyébként erre kötelezettek voltak. Akik ezzel a lehetőséggel élve önként feltöltést teljesítenek, azok élhetnek az adófelajánlással is annak terhére, a várható fizetendő adó 80%-ának erejéig.

A feltöltésből teljesített adófelajánlás esetén magasabb összegű (7,5%-os) adójóváírás jár, mintha csak az éves adóelszámoláskor tenne felajánlást az adózó. Így azoknak, akik még szeretnének a 2019. évi összegek terhére rendelkezni, és megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, célszerű lehet a feltöltést választani.

Fontos figyelni a határidőkre, ugyanis az önkéntes feltöltés választásáról szóló nyilatkozatot és magát a feltöltést is 2019. december 20-áig teljesíteni kell. A negyedéves előleget fizető adózók az önkéntes feltöltéssel egyidejűleg az utolsó negyedévi előleget is meg kell, hogy fizessék. Részletes tájékoztatót itt olvashat.