Napi rendszerességgel, nyitvatartási időn kívül, hatósági áron szolgált ki egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetője egy céget, amely nem jogosult a kedvezményes beszerzésre.

Az adóelkerülő vevő ezer literes, úgynevezett IBC-tartályokba tankolt, közvetlenül a kútfejről. A kutas még arra is odafigyelt, hogy az üzemanyagtartályok űrmérete szerint, részletekben töltse és papírozza le a tankolást. Az eladó minden megtöltött tartály után 30 ezer forint kenőpénzt fogadott el.

Az üzemanyag értékesítésére vonatkozó jogszabályok megszegésével az eladó, a jelenlegi adatok szerint több mint 9 ezer liter üzemanyagot adott el piaci ár helyett hatósági áron. Így csaknem 600 ezer forint áfával rövidítette meg a költségvetést, cége pedig 2,6 millió forint bevételtől esett el.

A hatósági áras üzemanyag illegális megcsapolására ráállt benzinkutat teljes ellenőrzés alá vonták a NAV járőrei, jövedéki szakterületének, Szakértői Intézetének munkatársai és pénzügyi nyomozói. A kút üzemeltetőjét és egyik vevőjét gyanúsítottként hallgatták ki, majd a kutast őrizetbe vették. A NAV MERKUR Bevetési Egysége is megjelent a vevőnél, mert felmerült annak gyanúja, hogy fegyvert tart.

A bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsított férfi akár tíz év szabadságvesztésre is számíthat.