A 65007/127/2019. bűnügyi számon folytatott eljárás során, Nagy Robert vonatkozásában készített határozatokat, az érintett a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság Fejér Vármegyei Osztály I. 8000 Székesfehérvár, Király sor 3. szám alatti hivatali helyiségében átveheti hétfőtől csütörtökig 8 óra 00 perc és 16 óra 30 perc között, pénteken 8 óra 00 perc és 13 óra 30 perc között.

A fenti hirdetmény, a Be. 130. § (1) bekezdésének d) pontja alapján, a kézbesítést elrendelő nyomozó hatóság elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján tizenöt napra kerül kifüggesztése.