Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Helyi hírek
Autódiagnosztika hamis szoftverekkel
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak feltűnt egy gépjárműdiagnosztikai és járműipariadatbázis-szoftvereket gyanúsan alacsony áron kínáló eladó. A próbavásárláskor kiderült, hogy a zugkereskedő adószám nélkül üzletelt hamis termékekkel, és bevétele után nem adózott. Az eszközöket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak.
Érkeznek az adószámla-értesítők
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodók részére az elektronikus értesítését az adószámla egyenlegről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2022-re keletkezett-e pótléka. Emellett a NAV Ügyfélportálján pedig az év bármely napján megtekinthető az aktuális egyenleg.
Diákként dolgozni, diákként adózni
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sőt, esetükben igénybe vehető a 25 év alattiak kedvezménye is.
Kinek kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnie?
Egészségügyi szolgáltatási járulékot annak kell fizetnie, aki nem biztosított, például nincs munkaviszonya és egyéb okból sem jogosult egészségügyi ellátásra. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) írja elő automatikusan.
Érkeznek a gépjárműadós iratok
Hamarosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét 2023. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni.
Adózás mindenkinek
Szja-bevallás: ügyfélkapuval a legegyszerűbb
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Március 15-étől, KAÜ-azonosítóval már megnézhető az adóbevallási tervezet. Ez azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Aki mégis ragaszkodik a hagyományos megoldáshoz, az idén is kérheti a NAV-tól szja-bevallási tervezetének postázását.
A NAV nem kér igazolást a tervezethez
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
NAV átutalási útmutató
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) nyilvántartott adó- és vámtartozást minden adózó megfizetheti banki átutalással. Az átutalás teljesíthető belföldi pénzforgalmi- vagy fizetési számláról, de akár az Azonnali Fizetési Rendszer használatával is. A közlemény rovatban mindig fel kell tüntetni az adózó adóazonosító jelét.
Egyszerűsödik az áfafizetés az online kereskedelemben
Az e-kereskedelem európai uniós szabályozásában két lényeges változás lép életbe júliustól. Az Európai unión kívülről érkező, 22 eurót meg nem haladó értékű áruk áfamentessége megszűnik, de az áfafizetés egyszerűbbé válik.