Kedves látogató!
A portál az MS Edge 85, Firefox 70, Google Chrome 77, Safari 12 és Opera 62 böngészőkkel és azok újabb verzióival működik tökéletesen.
Távirányítóval manipulálta a teherautó-sofőr a tachográf adatait, hogy a kötelezően előírt pihenőidők nélkül haladhasson.
Nyolcan már letartóztatásban vannak abból a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezetből, ami illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűncselekményekből származó vagyonból mintegy félmilliárd forintot biztosított.
A NAV munkatársai két szerb busz ellenőrzésekor 720 doboz adózatlan cigarettát és 16 liter alkoholt találtak Röszkén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 72 kilogramm vágott dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy közúti ellenőrzésen több mint 23 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak.
A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 19KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A bevételi nyilatkozat az idei évtől az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb és gyorsabb a kitöltés, sőt még külön program sem kell hozzá.
Békés megyében kapcsolták le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai azt az utazásszervezőt, aki mindenféle engedély nélkül, saját szakállára szervezett buszos kirándulásokat. Adót nem fizetett, az utasainak pedig semmilyen jogi lehetőségük, biztosításuk nem lett volna kártérítésre, ha valami rosszul sül el az utazások alatt.
Rövid időn belül két olyan teherautó-sofőrt is tetten értek a NAV munkatársai Gyula közelében, akik a menetíró készüléket kijátszva próbálták pihenés nélkül elérni úti céljukat.
Mintegy egymillió forint értékű, ismeretlen eredetű alkoholt és adózatlan cigarettát találtak egy járműben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy vasúti konténerben 11 400 pár, 163 millió forintot meghaladó értékű hamis sportcipőt találtak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos akcióban számolt fel egy több mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat. A költségvetésnek csaknem négymilliárd forint kárt okozó bűnszervezet vezetőit – nyaralásból hazatérve – a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapták el a nyomozók.
A NAV munkatársai egy szerb autó ellenőrzésekor 1 403 doboz adózatlan cigarettát találtak Röszkén.
A NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó. A változásokról, a teendőkről, a határidőről és az 1+1%-ról minden fontos információ megtalálható a NAV honlapján.
A NAV munkatársai egy osztrák autó ellenőrzésekor egy gázriasztó lőfegyvert és 195 lőszert találtak Röszkén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy gépkocsiban több mint 173 ezer engedély nélküli gyógyszert találtak Tompán. Az eset miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Ismeretlen eredetű alkoholt foglaltak le Békés megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy közúti ellenőrzéskor.
A NAV munkatársai egy brit autó ellenőrzésekor több mint 22 kilogramm heroingyanús anyagot találtak Röszkén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti piacon ismeretlen eredetű pálinkát és bort foglaltak le.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Záhonynál és Tiszabecsnél két kisbuszban 8 000 doboz adózatlan cigarettát találtak.
A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadóból vehető igénybe. A háziorvosoknak, szakorvosoknak, a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról 2020. január 31-éig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a NAV-nak.