Több mint 100 milliós parfümfogás az alumíniumszerelvények között
Alumíniumszerelvények között mintegy 101 millió forint értékű illatszert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy török rendszámú tehergépjárműben.
Alumíniumszerelvények között mintegy 101 millió forint értékű illatszert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy török rendszámú tehergépjárműben.
Nem a hagyományos szigetelőanyag került annak a kisbusznak az oldalkárpitjaiba, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Csongrád-Csanád vármegyénél nem engedtek tovább. Az elkövetők a gépkocsi minden szegletét adózatlan füstölnivalóval tömték tele.
Többszáz Elf Bar volt a csomagtartójában annak a magyar férfinak, akinek autóját egy üzletlánc parkolójában vizsgálták át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
Évindító akciójával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet. A nyomozóhatóság vagyonbiztosítási intézkedései hatására a költségvetésnek okozott 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány az utolsó forintig megtérült.
A napokban befejeződött egy ügyvezető és a könyvelője ellen folytatott nyomozás. Az ügyben több mint negyvenezer számlát, többszáz bűnjelet elemeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói. A pénzügyőrök a két gyanúsított ellen vádemelési javaslatot nyújtottak be az illetékes ügyészséghez különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M1-es autópályáról kísérték le azt a Hollandiába tartó bolgár buszt, amiből 740 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő.
Megbukott a vámellenőrzéskor az az importőr, aki 1 200, közbiztonságra veszélyes kardot próbált az Európai Unióba csempészni.
Ötszáz doboz cigarettát rejtett az a fekete táska, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy személyvonat átvizsgálásakor találtak Záhonynál.
Csak néhány hete robbant be a köztudatba a Poco Bar nevű, újgenerációs elektronikus cigaretta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai máris lebuktattak egy árust. Az illegális termékeket lefoglalták, az eladó milliós nagyságrendű bírságra számíthat.
Nem ragaszkodott a menetrendhez, sőt még az utasokhoz sem nagyon az a román buszsofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámoscsaládnál csíptek nyakon több mint 150 liter moldáv zárjegyes konyakkal.
Hatalmas lángnyelvek csaptak fel a 3-as számú főút Miskolc irányába tartó oldalán egy kisteherautó motorteréből. A pénzügyőrök nem tétlenkedtek, azonnal a sofőr segítségére siettek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemző rendszerén fennakadt az az ingatlan-bérbeadással és -üzemeltetéssel foglalkozó cég, amelynek az áfabevallása az Online Számla rendszer adataihoz képest kevesebb fizetendő adót tartalmazott.
2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak és más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátásra.
Egy illegális cigarettagyár működtetése miatt 7 főt gyanúsítottként hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. Az előzetes szaktanácsadói vélemény alapján a töltőgépsor percenként 400 szál cigaretta előállítására volt alkalmas.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, azokat az elévülési idő végéig meg kell őrizni.
Az online számlaadatok tartalma mellett a számlák kiállításának időpontja is beszédes adat. A nem életszerű egyezések nyomán akár esetenként egy-egy komplett számlázási láncolat is kirajzolódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elemzői előtt.
Az M5-ös autópályáról egyenesen a bűnjelraktárba kerültek azok a hamis ruhák és órák, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy bolgár kamion rakterében találtak.
Elképesztő látvány tárult a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek szeme elé, amikor egy román autószállító mögé értek az M5-ös autópályán.
A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadó összevont adóalapjából vehető igénybe. A háziorvosoknak, szakorvosoknak, a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról 2024. január 31-éig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a NAV-nak. A személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a NAV-hoz, azt csupán meg kell őrizniük az elévülési idő végéig.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ismét lecsaptak a Törökországból származó, világszerte jól ismert divatmárkák hamisított utánzataival kereskedő bűnözőkre.