Fotelben csücsült a koszovói dohány
Előkarácsony a röszkei határkirendeltségen: a pénzügyőrök percekig csomagolták ki, majd szedték darabokra a bútorszállítmányt, amelyet egy szerb rendszámú kisteherautóban fuvaroztak az országba.
Előkarácsony a röszkei határkirendeltségen: a pénzügyőrök percekig csomagolták ki, majd szedték darabokra a bútorszállítmányt, amelyet egy szerb rendszámú kisteherautóban fuvaroztak az országba.
Csaknem 8 ezer adózót fenyeget a kataalanyiság megszűnése 100 ezer forintot elérő nettó adótartozása miatt. Nekik december 4-én és 5-én figyelmeztető levelet küld a NAV: ha még időben rendezik adószámlájukat, jövőre is katázhatnak.
Már elérhető az Ügyfélportálon (ÜPO) a NAV újítása. Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA), amely jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést, amikor szükséges egy nullás igazolás, például az Otthon Start hitel igényléséhez.
Idén az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt csaknem 1,1 millióan vették igénybe. Aki még december 31-ig indít ilyen célú megtakarítást, az jövőre akár 280 ezer forintos összegű adójóváírással is számolhat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa árusító helyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését. Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik.
Osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem – ezek például azok a külön adózó jövedelmek, amelyeket az szja-bevallásban fel kell tüntetni, és amelyek után a szochót is meg kell fizetni. A NAV ma küldi ki figyelmeztető levelét azoknak, akik rosszul számoltak.
Sarokülő-garnitúrába rejtett, 12 millió forint értékű cigarettaszállítmányt foglaltak le a röszkei pénzügyőrök a határon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei egy hajnali ellenőrzésen buktatták le az angol rendszámú járműszerelvényt az M5-ös autópályán. Friss festéknyomok árulták el a nagy titkot: a tréler fémváza cigarettával volt kitömve.
A NAV a társhatóságokkal összehangolt akcióban csapott le egy szervezetten működő, külföldi áruszállítói hálózatra, amely több tonnányi diót, szőlőt, narancsot, mandarint és egyéb ellenőrizetlen mezőgazdasági terméket próbált értékesíteni a Nagybani Piac közelében található parkoló területén.
A NAV bizonylattesztelési forgatókönyvet tett közzé, hogy segítse az e-pénztárgép fejlesztőket, forgalmazókat. A forgalmazási engedélyhez szükséges vizsgálaton az e-pénztárgépnek egy előre megadott feladatsor szerint kell bizonylatokat kiállítana, ami alapján a NAV ellenőrzi, hogy az eszköz megfelel-e a követelményeknek.
Szakmai észrevételeket és javaslatokat vár 2026. január 20-ig közösen kidolgozott e-számla koncepciójára a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az uniós számlázás és adatszolgáltatás radikális megújítására már most lehet és érdemes is készülni, a hazai megvalósításról készült részletes tervről most bárki elmondhatja a véleményét. A koncepció már elérhető a NAV honlapján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy magánlakásban tartottak ellenőrzést, ahol a lószerszámok között több mint 8 millió forint értékű vágott fogyasztási dohányt találtak.
A nyugdíj melletti munkavégzés ma már nemcsak egy rugalmas munkerőpiaci megoldás, hanem anyagilag is kifejezetten megéri foglalkozatottnak és foglalkoztatónak egyaránt. A nyugdíj melletti munkára vonatkozó kedvező szabályok a munkavállaló és a munkáltató számára is előnyös feltételeket teremtenek: a nyugdíjasnak kevesebb levonással kell számolnia, és munkáltatója is alacsonyabb bérköltséggel foglalkoztathatja. A részletekről egy tájékoztatót tett közzé ma a NAV.
Elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben a pénzügyi nyomozók és járőrök már korábban is eljárást indítottak adózás alól elvont jövedéki termékek miatt.
A multinacionális vállalatcsoport vagy a nagyméretű belföldi vállalatcsoport belföldi csoporttagjaira vonatkozó, elismert belföldi kiegészítő adó előlegét november 20-áig kell bevallani és megfizetni. A NAV segít: érdemes felkeresni a honlapján a kitöltéssel kapcsolatos legfontosabb információkat összegyűjtő kérdés-választ.
A háromgyermekes anyák kedvezménye akkor sem vész el, ha valaki elfelejtett októberben nyilatkozni. Még most is érdemes pótolni, hiszen így akár még a novemberi fizetés is szja-mentes lehet. Az októberre járó kedvezmény jövőre, az éves szja-bevallásban kérhető vissza.
Ma nem a versenytársakkal és az idővel kell megmérkőznie néhány autóversenyzőnek, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozóinak kell beszámolniuk. A pénzügyőrök közel 1,2 milliárd forint adóhiány miatt kezdik meg a versenyzők és az általuk igénybe vett bűnszervezet tagjainak elszámoltatását. Az ügyben megközelítőleg 50 fő gyanúsított kihallgatása, közülük többek őrizetbe vétele van folyamatban.