A brazil eredetű szójadara szlovén és cseh cégeken keresztül érkezett Magyarországra, ahol eltűnő kereskedők és fiktív számlák kísérték szövevényes útján. A strómanok nevére bejegyzett társaságok áfát nem fizettek, az általuk kiállított fiktív számlákkal pedig a haszonhúzók csökkentették fizetendő adójukat. A szóját 27 százalékos árelőnnyel, nyomott áron tudták értékesíteni belföldi viszonteladóknak és végfelhasználóknak, így a költségvetésnek okozott másfél milliárdos kár mellett a tisztességes kereskedőket is jelentős hátrány érte.

A bűnözői csoport felszámolására szervezett akcióban járőrök és informatikusok segítették a nyugat-dunántúli nyomozók munkáját. Ahol fegyverre is számítani lehetett, ott a MERKUR bevetési egység biztosította a kutatásokat. Az okozott kár biztosítására egymilliárd forintot meghaladó értékben készpénzt, luxuscikkeket, mezőgazdasági eszközöket foglaltak, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak a banda tagjaitól. A lefoglalt tételek között több tonna takarmány és csaknem száz szarvasmarha is volt.

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A szervezet vezetői – ha bűnösségük bebizonyosodik – húsz évet is kaphatnak.