A pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy előttük haladó román járműszerelvényre. A furgon egy trélert húzott maga után, amin egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platójára pedig még egy személyautót is felpakoltak. Az életveszélyesen közlekedő és szemmel láthatóan túlsúlyos járművet azonnal lekísérték a sztrádáról és a mérlegre irányították. Mázsáláskor beigazolódott a gyanú; kiderült, hogy az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetírókészülék sem volt.
Ellenőrzéskor a sofőr azt mondta, hogy nem volt tudomása a túlsúlyról és arról sem, hogy ha furgonjával szerelvényt is vontat, menetírókészülék beépítése és annak használata is kötelező.
A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti.
A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetírókészülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.
Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó bírságrendelet alapján pénzbírságot szabhat ki.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal