A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – a fiktív számlázási láncolatok felszámolása érdekében – nemcsak a számlákat kibocsátó cégeket, hanem azok üzleti partnereit is vizsgálja. Az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai is így jártak el, amikor egy ilyen ügyben ellenőrzést indítottak. Úgy tűnik, hogy az adóhivatalnak ezt az ellenőrzési gyakorlatát már a cégek is ismerik. A vizsgálat hírére ugyanis komoly lépésre szánta el magát az egyik partnercég.

Bár a NAV ekkor még csak a számlakibocsátó céget ellenőrizte, a partnercég képviselője már nyilatkozatban jelezte: a jelentős adóigazgatási kockázatok miatt nem kíván élni az adólevonási jogával az érintett számlák után. Vagyis lemondott az ezek alapján érvényesíthető pénzügyi előnyökről.

A cég nemcsak nyilatkozott, hanem konkrét lépéseket is tett: több évre visszamenőleg önellenőrzéseket nyújtott be, amelyek eredményeként több mint 170 millió forinttal nőtt az áfakötelezettsége. A vállalkozás az így keletkezett kötelezettséget, valamint az önellenőrzési pótlékot – összesen több mint 210 millió forintot – teljes egészében megfizette.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal