Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt kiviteli szankciók a tilalmak mellett
- engedélykötelezettséget, valamint
- mentességi szabályokat
tartalmaznak.
Az engedélyekhez, és a mentességi jogcímekhez is igazoláskódok tartoznak. A kódok használatához többségében igazolásra van szükség, amit a vámkezelés mellékleteként kell csatolni. Ezen felül, az engedélykötelezettség mellett a szankciók hatálya alól mentesített kiviteleknél néhány esetben a szankciós rendelet értesítési kötelezettséget is előír. A jogszabályok külön rendelkeznek az Oroszországba, és a Belaruszba tilalom alóli mentességgel szállítható árukra vonatkozó értesítési szabályokról.
- A kiviteli tilalom alóli mentességgel Oroszországba szállított árukra vonatkozó értesítési kötelezettség
Az erre vonatkozó EU-rendeletben szereplő[1] áruk és technológiák – szankciók alóli mentesítéssel – Oroszországba kivitelekor az alábbiak szerint kell eljárni.
A tilalom alól mentesített kiviteleknél
- az exportőrnek a vám-árunyilatkozaton szerepeltetnie kell, hogy a termékeket milyen mentességre vonatkozó rendelkezés, jogcím szerint exportálja – vagyis a kivitelhez igazolás kell, és
- az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy a letelepedési helye szerint illetékes tagállami hatóságot az első szállításról.
Eltérő partner, eltérő szállítási cím, eltérő termék esetén új bejelentést kell tenni. Az értesítés mintáját a 833/2014/EU tanácsi rendelet IX. melléklete tartalmazza.
A kettős felhasználású termékek – engedéllyel – Oroszországba történő kivitelekor az alábbiak szerint kell eljárni[2].
A tilalom alól mentesített kiviteleknél
- az exportőrnek a vám-árunyilatkozaton szerepeltetnie kell, hogy a termékeket mely mentességre vonatkozó rendelkezés, jogcím szerint exportálja, vagyis a kivitelhez igazolás kell, és
- az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy a letelepedési helye szerint illetékes tagállami hatóságot az első szállításról.
A bejelentést engedélyenként, az engedélyhez tartozó első szállításhoz kell megtenni. Az értesítés mintáját a 833/2014/EU tanácsi rendelet IX. melléklete tartalmazza.
Ez a mentesítés[3] nem vonatkozik bizonyos, külön jogszabályban meghatározott[4] engedélyezési kötelezettségekre.
A 2021/821/EU-rendeletben meghatározott kettős felhasználású termékekkel kapcsolatos ügyleteknél
- a termékek kiszállításához engedély kell,
- egyedi exportengedély iránti kérelmet kell benyújtani,
függetlenül a szankciós rendelet mentesítésétől.
Azaz a szankciók hatálya alá tartozó kettős felhasználású termékek mentesítés esetén is csak külön engedéllyel vihetők ki.
- A kiviteli tilalom alóli mentességgel Belaruszba szállított árukra vonatkozó értesítési kötelezettség
Külön jogszabály[5] határozza meg bizonyos áruk és technológiák[6], és bizonyos gépek[7] Belaruszba történő kivitelének szabályait is.
A tilalom alól mentesített kiviteleknél
- az exportőrnek a vám-árunyilatkozaton szerepeltetnie kell, hogy a termékeket mely mentességre vonatkozó rendelkezés, jogcím szerint exportálja, vagyis a kivitelhez igazolás kell, és
- az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy a letelepedési helye szerint illetékes tagállami hatóságot az első ilyen szállításról.
Eltérő partner, eltérő szállítási cím, eltérő termék stb. esetén új bejelentést kell tenni. Az értesítés mintáját a 765/2006/EK tanácsi rendelet Vc. melléklete tartalmazza.
A kettős felhasználású termékek – engedéllyel – Belaruszba történő kivitelekor az alábbiak szerint kell eljárni[8].
A tilalom alól mentesített kiviteleknél
- az exportőrnek a vám-árunyilatkozaton szerepeltetnie kell, hogy a termékeket mely mentességre vonatkozó rendelkezés, jogcím szerint exportálja, vagyis a kivitelhez igazolás kell, és
- az első kivitel időpontjától számított 30 napon belül értesítenie kell a lakóhelye vagy a letelepedési helye szerint illetékes tagállami hatóságot az első ilyen szállításról.
A bejelentést engedélyenként, az engedélyhez tartozó első szállításhoz kell megtenni. Az értesítés mintáját a 765/2006/EK tanácsi rendelet Vc. melléklete tartalmazza.
Ez a mentesítés[9] nem vonatkozik bizonyos, külön jogszabályban[10] meghatározott engedélyezési kötelezettségekre.
A 2021/821/EU-rendelettel érintett kettős felhasználású termékekkel kapcsolatos ügyleteknél
- a termékek kiszállításához engedély kell,
- egyedi exportengedély iránti kérelmet kell benyújtani,
függetlenül a szankciós rendelet mentesítésétől.
Azaz a szankciók hatálya alá tartozó kettős felhasználású termékek mentesítés esetén is csak engedéllyel vihetők ki.
Az Oroszországba és Belaruszba exportáló hazai gazdálkodóknak az előírt értesítést Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Exportellenőrzési Osztályának kell megküldeni, amely hatóság elérhetősége a következő:
- telefonon: 06-1-458-5599, 06-1-458-5879, 06-1-458-5807
- e-mailben: exportcontrol@bfkh.gov.hu
A 833/2014/EU-rendeletben és a 765/2006/EK-rendeletben előírt kiviteli értesítési kötelezettség továbbra is érvényben van, azt teljesíteni kell. Ha egy kötelezett gazdálkodó 2022-ben nem adott értesítést, akkor azt a BFKH-nál utólag is teljesíteni kell.
A kiviteli értesítések teljesítéséhez fel kell venni a kapcsolatot a BFKH-val a fenti elérhetőségeken!
Budapest, 2023. március 9.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
[1] Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU-rendelet (a továbbiakban: 833/2014/EU-rendelet) 2a. cikk (3) bekezdés utolsó albekezdése alapján a 833/2014/EU-rendelet VII. mellékletében szereplő áruk és technológiák.
[2] Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU-rendelet (a továbbiakban: 833/2014/EU-rendelet) 2. cikk (3) bekezdése utolsó albekezdése alapján.
[3] Vagyis a 833/2014/EU-rendelet 2. cikk (3) bekezdése alapján történő mentesítés.
[4] A kettős felhasználású termékek kivitelére, az azokkal végzett brókertevékenységre, az azokkal kapcsolatos technikai segítségnyújtásra, valamint azok tranzitjára és transzferjére vonatkozó uniós ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló 2021/821/EU-rendelet (a továbbiakban: 2021/821/EU-rendelet) által előírt engedélyezési kötelezettségre.
[5] A belarusz helyzetre és Belarusznak az Ukrajna elleni orosz agresszióban való részvételére tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (a továbbiakban: 765/2006/EK-rendelet) 1f. cikk (3) bekezdés és 1s. cikk (2) bekezdése.
[6] A 765/2006/EK-rendelet Va. mellékletében szereplő áruk és technológiák.
[7] A 765/2006/EK-rendelet XIV. mellékletében szereplő gépek.
[8] A 765/2006/EK-rendelet 1e. cikk (3) bekezdés alapján.
[9] Vagyis a 765/2006/EK-rendelet 1e. cikk (3) alapján történő mentesítés.
[10] A 2021/821/EU-rendelet által előírt engedélyezési kötelezettségre.