Tisztelt Bejelentő!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz
közérdekű bejelentés és panasz küldését az alábbi módon teheti meg
E szerint a 2004. évi XXIX. törvény (Eutv.) 141-143 §-ban foglaltaknak megfelelően
egy
ŰRLAP kitöltésével nyílik mód közérdekű bejelentés, illetve panasz megküldéséreaz állami adóhatóság részére.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az ŰRLAP-on a nevére és postai levelezési címére vonatkozó adatokat nem, vagy hiányosan, esetleg csak részben adja meg, úgy bejelentését
névtelenként kezeljük. A névtelen bejelentés kivizsgálása az Eutv. 142. § (6) bekezdése alapján mellőzhető.
A bejelentés küldésével kapcsolatos technikai feltételek:
Egy bejelentés maximum 3000 karakter terjedelmű lehet.
Mellékletként összesen 10 darab .tif, .pdf, .doc, .rtf kiterjesztésű fájl csatolható,
maximum 5 MB terjedelemben.
A bejelentésekkel kapcsolatos tudnivalók
Közérdekű bejelentés
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása,
illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja.
A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
Közérdekű bejelentését névvel, ill. névtelenül is megküldheti.
Amennyiben bejelentését névtelenül (nevére és postai levelezési címére vonatkozó adatokat nem, vagy hiányosan, esetleg
csak részben adja meg) juttatja el részünkre, úgy annak kivizsgálása az Eutv.
142. § (6) bekezdése alapján mellőzhető. Ugyancsak mellőzhető a korábbival azonos tartalmú, ugyanazon bejelentő által
tett ismételt bejelentés is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
(Art.)
53. §-a alapján az állami adó- és vámhatóságot hivatali eljárása során tudomására
jutott minden adat, irat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség
terheli. Ennek értelmében az állami adó- és vámhatóság a megtett intézkedésekről
az esetlegesen lefolytatott vizsgálatokról és azok eredményéről a bejelentőnek
nem adhat tájékoztatást.
Ugyanakkor az Eutv. 143. § (4) bekezdése kimondja, hogy ha nyilvánvalóvá vált,
hogy a bejelentő rosszhiszeműen járt el, és ezzel bűncselekményt vagy szabálysértést
követett el; másnak kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, adatai az eljárás kezdeményezésére,
illetőleg lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére átadhatóak.
Panasz
A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul
és elintézése nem tartozik más adó- ill. vámigazgatási eljárás hatálya alá.
Miután a panasz kivizsgálása személyre szabott módon történik, amelyről az érintett
számára részletes tájékoztatást adunk, kérjük feltétlenül adja meg a beazonosításához
szükséges adatokat, (nevét, adóazonosítóját, postai levelezési címét) annak érdekében,
hogy a vizsgálat eredményét tartalmazó tájékoztató levelünk illetéktelen személy/személyek
részére ne válhasson megismerhetővé.
Tájékoztatjuk, hogy az állami adó- és vámhatóságnál folyamatban lévő hatósági ügyekben panasznak nincs helye, az így tett észrevételek a jogorvoslati eljárás keretében kerülnek elbírálásra, azaz a jogorvoslat részét képezik.
Az eljárás meggyorsítása érdekében felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben
a fentiekben megfogalmazottaktól eltérően adó-, ill. vámügyeivel kapcsolatosan adó- ill. vámjogi kérdése, problémája merülne fel, úgy üzenetküldésre ne a fenti utat vegye igénybe, hanem
az adó-, ill. vámhatóság honlapján (www.nav.gov.hu) a Kapcsolatfelvétel e-mail küldése menüpont alatt szíveskedjen számunkra elektronikus levelet küldeni.