Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az ÁNYK programmal előállított bevallások és adatszolgáltatások Ügyfélkapun keresztüli
feltöltésének feltétele elsődlegesen (amennyiben az ügyfél még nem regisztrált)
az Ügyfélkapu regisztráció. Az okmányirodák által az Ügyfélkapura regisztrált
ügyfelek részéről szükséges továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban:
NAV) által előzetesen, elektronikus formában kialakított regisztrációs űrlap kitöltése, amely az illetékes Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság részére postai
úton, illetve személyesen továbbítható. Az Ügyfélkapu és vámhatósági regisztráció
a későbbi bevallások és adatszolgáltatások küldéséhez kapcsolódó viszontazonosítás
megvalósítása érdekében követelmény.
Vámhatósági regisztráció
Eljárás, amelynek során az ügyfél részére az elektronikus bevallások és adatszolgáltatások
benyújtását – a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központja által
működtetett Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (továbbiakban: KR) igénybevételével – lehetővé tevő vámhatósági hozzáférési jogosultság
kiadása megtörténik. Ennek érdekében az ügyfél által meghatalmazott, illetve saját
nevében eljáró bejelentő (természetes személy, aki az adózás rendjéről szóló 2003.
évi XCII. törvény szerint képviseleti joggal kerül meghatalmazásra) az illetékes
Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság által az Elektronikus Ügyfél Címtárban (a
továbbiakban: EÜC) kerül regisztrálásra.
A vámhatósági regisztráció elvégzésére illetékes vámszerv az adóalany lakóhelye/székhelye
szerinti illetékes Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság. Az ügyfél (adóalany)
elektronikus bevallásra és adatszolgáltatásra vonatkozó benyújtási kötelezettsége
akkor tekinthető teljesítettnek, ha részére a KR a feltöltött bevallás elfogadására
vonatkozó értesítést ad.
Bejelentő
Az ügyfél felhatalmazása alapján elektronikus bevallásra és adatszolgáltatásra
szóló képviseleti jogosultsággal rendelkező, illetve saját jogán eljáró, bevallást
vagy más elektronikus üzenetet benyújtó természetes személy, aki a bevallási és
adatszolgáltatási kötelezettségének elektronikus formában tesz eleget. A bejelentő
rendelkezik a NAV által kiállított magyar adóigazolvánnyal, okmányiroda által
létrehozott ügyfélkapuval, és az ügyfél általi megbízás alapján az EÜC-ben az
R01 számú adatlap (Bejelentés és Regisztráció Adatlap az elektronikus adóbevallás
és adatszolgáltatáshoz) felhasználásával regisztrálásra került.
A bejelentő az EÜC-ben regisztrált ügyfelek nevében csak meghatározott üzeneteket
küldhet be. Egy bejelentő több ügyfél nevében is eljárhat, illetve egy ügyfél
több bejelentőnek is adhat meghatalmazást üzenetek kezelésére. Ugyanazon bejelentő
az EÜC-ben kizárólag egyszer szerepelhet. Amennyiben egy bejelentő több adóalany
nevében kíván eljárni, kizárólag egy Ügyfélkapu regisztrációra van szüksége, mellyel
valamennyi adózó nevében kérheti a vámhatósági regisztrációt.
Egyidejűleg kért vámhatósági regisztráció esetén (a bejelentő még nem rendelkezik
regisztrációval) az R01-es nyomtatványból annyi darabot kell kitölteni (és az adózóval aláíratni), ahány
adózó nevében a bejelentő a vámhatóság felé el kíván járni.
Együttesen jóváhagyó személy
Az ügyfél által kijelölt azon személy(ek), aki(k) a vámhatóság felé teljesítendő
bevallás és adatszolgáltatás esetén – amennyiben a képviseleti jogosultság bejelentésekor
az elektronikus űrlap együttes aláírási (jóváhagyási) joga került kikötésre –
a bejelentő által elektronikusan benyújtott bevallás(ok) és adatszolgáltatás(ok)
jóváhagyására jogosult(ak). Az együttes jóváhagyó személy rendelkezik a NAV által
kiállított magyar adóigazolvánnyal, okmányiroda által létrehozott ügyfélkapuval,
és az ügyfél általi megbízás alapján az EÜC-ben az R03 számú adatlap (Bejelentés és Regisztráció Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz
és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyási jog kiadásáról) felhasználásával
regisztrálásra került.
Egy ügyfél több jóváhagyó személyt is megjelölhet a bevallás/adatszolgáltatás
együttes jóváhagyására vonatkozóan, melyek mindegyikéről külön R03 számú adatlapot tölt ki.
Vámhatósági regisztrációs eljárás
A nyomtatványkitöltő program használatával történő elektronikus bevallás és adatszolgáltatás
benyújtására, a NAV felé bevallásra/adatszolgáltatásra kötelezett vagy visszaigénylésre
jogosult adóalanyt, valamint az általa képviseleti joggal felruházott bejelentőt
és együttes jóváhagyásra jogosultat alanyi jogon illeti meg.
A NAV valamennyi vele kapcsolatba kerülő, az elektronikus bevallás és adatszolgáltatás
benyújtására jogosult bejelentőt és együttes jóváhagyásra jogosultat az EÜC-ben
tartja nyilván.
Az adóalanynak a NAV nyilvántartásában szereplő ügyfélnek kell lennie, azaz VPID számmal (a kérelmező részére a vámhatóság által kiadott ügyfélnyilvántartásba vételi vámazonosító
számmal) kell rendelkeznie.
Az ügyfélnek/bejelentőnek a vámhatósági regisztrációhoz a kérelemben szereplő
adatok alátámasztására be kell mutatnia az azonosításához szükséges dokumentumokat.
Képviseleti joggal rendelkező meghatalmazott esetén:
-
a NAV által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
-
az előzetesen ÁNYK programmal kitöltött és kinyomtatott R01 számú nyomtatványt,
-
a törvényes képviseletet igazoló okiratot,
-
gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldány másolatát.
Együttes aláíró (jóváhagyó) kikötése esetén:
-
a NAV által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
-
az előzetesen ÁNYK programmal kitöltött és kinyomtatott R03 számú nyomtatványt,
-
a törvényes képviseletet igazoló okiratot,
-
gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldány másolatát.
Saját jogán bejelentő esetén:
-
a NAV által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
-
az előzetesen ÁNYK programmal kitöltött és kinyomtatott R01 számú nyomtatványt.
Az ügyfélkapu viszontazonosítás sikeressége érdekében különös figyelmet kell
fordítani arra, hogy a bejelentőnek és a jóváhagyó(k)nak a személyes azonosító
adatai és e-mail címe az okmányirodai regisztráció során megadott adatokkal teljes
mértékben egyezően kerüljenek a vámhatósági regisztrációs adatlapokon feltüntetésre.
A vámhatósági regisztráció folyamata
A bejelentő a NAV internetes oldalain megadottak szerint letölti és telepíti
az ÁNYK nyomtatványkitöltő alkalmazást, valamint az R01 számú (és együttes aláírási jog esetén az R03 számú) elektronikus regisztrációs nyomtatvány(oka)t. A kitöltési útmutató alapján
a bejelentő kitölti az R01 számú (és együttes aláírási jog esetén az R03 számú) nyomtatvány(oka)t, majd az ÁNYK alkalmazás segítségével ellenőrzött,
hibátlan adatlapo(ka)t kinyomtatja. A bejelentő a kitöltött, eredeti aláírásokkal
ellátott nyomtatvány(oka)t, mellékleteivel egyetemben postai úton beküldi vagy személyesen benyújtja a vámhatósági regisztrációt végző illetékes vámszervhez. A beérkezett kérelem
alapján a vámszerv a bejelentőt és jóváhagyó(ka)t regisztrálja az EÜC-ben, melyet
követően a vámhatósági regisztrációról szóló igazolást – az eredetiben benyújtott
mellékletekkel együtt – az adóalany részére postai úton megküldi. A beérkezett
kérelem hiányos, illetve hibás kitöltése esetén az adóalanyt hiánypótlásra szólítja
fel.
Vámhatósági regisztráció módosítása
A bejelentő (felhasználó) jogosultsági adataiban történt módosításokat (kiterjesztés
vagy csökkentés) adózónként egy új R01 nyomtatvány kitöltésével kell kezdeményezni, mellyel kapcsolatos eljárás megegyezik
a vámhatósági regisztráció során leírtakkal. Módosítás esetében az R01 nyomtatványon utoljára megadott jogok lesznek érvényben! Amennyiben egy korábban bejelölt jogosultság a módosítási kérelemmel kapcsolatos
adatlapon nem kerül ismételten jelölésre, akkor az megszűnik.
Vámhatósági regisztráció visszavonása
A meghatalmazó a bejelentőnek adott benyújtási, illetve az együttes aláírásra
vonatkozó jóváhagyási jogosultság teljes körű visszavonására az R02 számú (Bejelentés és Regisztrációs Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és
adatszolgáltatáshoz fűződő meghatalmazás visszavonásáról), illetve az R04 (Bejelentés és Regisztrációs Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz
fűződő jóváhagyási jog visszavonásáról) nyomtatvány(ok)nak az illetékes vámszervhez
történő benyújtásával tesz eleget. Az illetékes vámszerv által az ügyfél kérelmére
regisztrált, az elektronikus bevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő valamennyi
meghatalmazás és jóváhagyási jog visszavonását, meghatalmazott/jóváhagyó személyenként külön R02, illetve R04 számú adatlappal kell kezdeményezni.
A bejelentő/jóváhagyó nevére szóló, a bevallásra és adatszolgáltatásra kötelezett/visszaigénylésre
jogosult meghatalmazó által kiállított – a meghatalmazó eredeti aláírását tartalmazó
– meghatalmazás, illetve jóváhagyási jog visszavonására vonatkozó R02, illetve R04 számú nyomtatvány mellékletét kell, hogy képezze:
Az adatlap javítást, átírást (felül hitelesítéstől függetlenül) nem tartalmazhat,
ilyen esetben a vámhatóság hiánypótlásra szólítja fel az adóalanyt.