Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal második alkalommal rendezte meg az adózási
ismeretekről, középiskolásoknak szóló vetélkedőjét. „Az adózás közös ügyünk” gondolat
jegyében a versengésre ezúttal 445 csapat jelentkezett az ország minden részéből.
Az öt fős társaságok már hónapok óta vetélkedtek. Az első körben három internetes
kérdéscsokorra kellett válaszolniuk a csapatoknak és ez alapján hívták be a régiók
legjobb eredményt elért csapatait.
A régiós döntőkön 12 feladatot kellett megoldani a résztvevőknek. A hangsúly
ezúttal a szakmai ismeretek alkalmazásán, a kreativitáson, az önálló gondolkodáson
és az interaktivitáson volt. A csapatoknak egyebek mellett bemutatkozó plakátot
kellett készíteni, ami igencsak megmozgatta a fantáziájukat. Tetszést aratott
a „most mutasd meg!”, a sajtónyilatkozat és a tárgy-adósztori elnevezésű feladat
is.
Erős, jól felkészült csapatok vettek részt a régiós vetélkedőn A vetélkedő mindenütt
izgalmasan alakult, volt olyan régió, ahol még a nehezebb feladatok eredményei
sem osztották meg a mezőnyt, másutt azonban az első helyezett szinte végig vezetett,
ezért a könnyeket idén "megúszták" a közreműködők.
A végeredmény mindenütt szoros küzdelemben született meg. A legtöbb csapatot
(87) felvonultató Közép-magyarországi Régióban a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium
XMS csapata győzött.
Az Észak-alföldi Régióban a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola Rangfalók
gárdája lett az első.
A Dél-alföldi Régióban a szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari
Szakképző Iskola Kőrösy József Tagintézménye Tám-adók csapata nyert.
Dél-Dunántúlon a paksi Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Adó-zoók elnevezésű
társasága diadalmaskodott.
Észak-Magyarországot a Hatvani Középiskola Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai
Szakközépiskolájának Lázadók csapata képviselheti.
A Közép-dunántúli Régióban a komáromi K-EMÖ Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai
Szakközépiskola tax(i) nevű öt fős csapata lett az első.
Nyugat-Dunántúlról a győri Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola
Pindúr-Pandúrok csapata jutott be a fináléba.