Elegáns helyszín, a Művészetek Palotája adott otthont az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési
Hivatal által meghirdetett két pályázat eredményhirdetésének. Az ünnepi alkalom
díszletét a „Te mit tudsz az adózásról? rajzpályázat legjobb alkotásai szolgáltatták.
Ezt általános iskolásoknak hirdette meg az APEH, míg a másikban AdóManó történetét
folytathatták az adóhivatal munkatársai mesében és képregényben, illetve szlogent
vagy rövid szignált alkothattak, amelyek az adótudatosság fontosságára hívják
fel a gyerekek figyelmét.
Szikora János, az APEH elnöke megnyitójában arról a munkáról beszélt, amit az
adóhivatal több éve végez annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék nagyobb
barátságba kerüljön az adózással. Ennek egyik állomása volt a rajzpályázat, melyet
a 6 -10, illetve a 11-14 éves korosztálynak hirdettek meg és amelyre 480 alkotás
érkezett az ország minden részéből.
A kisebbek között a békési Gyöngyösi Zsuzsanna lett az első. Jutalma 60 ezer
forint értékű vásárlási utalvány. Második Kispál Petra lett Székesfehérvárról,
a harmadik pedig Hornyák Emese Budapestről. Ők 30, illetve 15 ezer forintos vásárlási
utalványt vihettek haza. A második kategóriában a budapesti Gerőcz Emőke Zsanett
nyert Oláh Renáta (Dorog) és Martincsák Kata (Budapest) előtt. Az utalványon kívül
valamennyien kaptak még egy-egy festőállványt és krétakészletet is.
A sok szemet gyönyörködtető alkotás közül nehezen tudott választani a zsűri,
ezért további tíz különdíjat is odaítélt. A 15 ezer forintos könyvutalvány nyertesei:
Szőnyi Levente (Monor), Simon Petra (Budapest), Babcsány Dominika (Sajólád), Dankó
Fruzsina (Sajólád), Iváncza Máté Gábor (Écs), Rajkai László (Budapest), Gazdag
Jázmin Eszter (Tiszavasvári), illetve a Sándorfalva Térségi Alapfokú Művészetoktatási
Iskola, a dorogi Eötvös József Általános Iskola és a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Intézmény.
Az APEH-dolgozóknak kiírt pályázaton a legjobb mesét a budapesti Varga Balázs
írta. Képregény kategóriában ugyancsak budapesti siker született. Somorjai Juditnak
a legnagyobb ellenfele testvére, Nóra volt. A díjnyertes szlogent a győri Sragner
Ákos alkotta, míg a győztes szignál komponálója a pécsi Temes Miklós.
A kiállítás június 6-áig látható a Művészetek Palotájában, utána pedig a Westend
üzletközpontban tekinthetők meg a gyermekrajzok. Szeptembertől országos vándorútra
indul a tárlat, minden megyeszékhelyen kiállítják a „Te mit tudsz az adózásról?”
pályázat legjobb alkotásait.
A beérkezett pályamunkák megtekinthetők a www.apeh.hu/Gyerekeknek, fiataloknak/Rajzpályázat oldalon.