A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 41/A. §-a rendelkezik a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettségéről. Rehabilitációs hozzájárulást a munkaadó akkor köteles fizetni, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 20 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek létszáma nem éri el a létszám 5 százalékát.

Az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének c) pontja szerint munkaadó az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, illetve magánszemély és annak jogi személyiséggel nem rendelkező társasága, aki munkavállalókat foglalkoztat, illetve foglalkoztatni kíván.

Az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének b) pontja szerint munkavállaló az, aki munkaviszonyban áll. (A munkaviszony fogalmi körébe az Flt. 58. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerint nem csupán a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá tartozó munkaviszony tartozik, hanem több más jogviszony is, így pl. a közszolgálati jogviszony, a közalkalmazotti jogviszony, stb.). Az Flt. 41/A. §-a nem tartalmaz kivételt a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség alól. A létszám számítására állapít meg speciális szabályokat, miszerint a munkaadó létszámának megállapítása során egyes munkavállalókat  (így a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény, illetve a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkavállalókat, az Mt. 106. §-a szerinti kirendelés, az Mt. 150. §-ának (1) bekezdése alapján más munkáltatónál történő átmeneti munkavégzés, továbbá az Mt. 193/C. §-ának a) pontjában meghatározott munkaerő-kölcsönzés, a közhasznú munkavégzés, közcélú munkavégzés, közmunka keretében foglalkoztatott munkavállalókat) figyelmen kívül kell hagyni.

Létszámon a tárgyévi statisztikai állományi létszámot kell érteni. A statisztikai állományi létszámot egy tizedes jegyre kerekítve, a kerekítés általános szabályai szerint kell meghatározni. (Flt. 41. § (4) bek).

A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2. §-ának (2) bekezdése szerint az Flt. 41/A. §-a alkalmazásában megváltozott munkaképességű munkavállalón a Korm. rendelet 2. §-a (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott munkavállalót kell érteni. A Korm. rendelet 2. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint megváltozott munkaképességű munkavállaló az a munkaviszony keretében foglalkoztatott munkavállaló, akinek munkaideje a napi négy órát eléri és egészségi állapota (munkaképesség-csökkenése) megfelel ugyanezen bekezdés ea)-ek) alpontjai által tartalmazott valamely feltételnek.

A gyakorlati alkalmazás során felmerült néhány kérdésre az alábbiak szerint hívjuk fel figyelmüket:

A szociális, illetve nyugellátás folyósítása mellett munkát végző személyeket, így rokkantsági nyugdíj megállapítása mellett munkát végző személyeket a megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámának megállapítása során figyelembe lehet-e venni?

A jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kizárja a megváltozott munkaképességű munkavállalók köréből azokat a munkavállalókat, akik – bár egészségi állapotuk, munkaképesség-csökkenésük szempontjából megfelelnek a Korm. rendelet 2. § e) pontjában meghatározott feltételnek – nyugellátás vagy szociális ellátás mellett végeznek munkát. A Korm. rendelet tehát nem tesz különbséget abból a szempontból, hogy a munkavégzés nyugellátás vagy szociális ellátás mellett történik-e vagy sem. Ezért a rehabilitációs hozzájárulásra vonatkozó szabályozás szempontjából minden olyan munkavállalót figyelembe kell venni, aki megfelel a Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feltételnek.

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztató munkaadónak kell-e rehabilitációs hozzájárulást fizetni? Az egyszerűsített foglalkoztatás során 30 százalékos közterhet fizető munkaadót terheli-e rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség?

a) Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Etv.) 1. §-ának (1) bekezdése szerint az egyszerűsített foglalkoztatás olyan munkaviszony, amelynek létesítésére az Etv. szabályai vonatkoznak. Az Etv. 4. §-ának (1) bekezdése szerint az egyszerűsített foglalkoztatás céljából létesített munkaviszonyra az Mt. szabályait az Etv-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Az Flt. az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalókat nem sorolja  fel azon munkavállalók között, akiket a munkaadó létszámának megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni.

Az előzőekben ismertetett  rendelkezésekből az következik, hogy a törvényi feltételek  fennállása esetén a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség arra a munkaadóra is vonatkozik, aki egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztat munkavállalót.

Ezen túlmenően az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalókat a munkaadó létszámának megállapítása során is figyelembe kell venni.

b) Az Etv. 8. § (1)-(2) bekezdése szerint a munkáltató a természetes személy munkáltatónál háztartási munkát végző személy legfeljebb harmincegy napra történő foglalkoztatása esetén, valamint a mezőgazdasági, növénytermesztési, továbbá az idegenforgalmi idénymunka esetében a munkavállalóknak kifizetett (nettó) munkabér 30 százalékával megegyező összegű közterhet fizet.

A 30 százalékos közteher megfizetésével a munkáltatót nem terheli a társadalombiztosítási járulék, szakképzési hozzájárulás és egészségügyi hozzájárulás, valamint az szja-törvényben előírt adó-előleg levonási kötelezettség.

A törvény ezek között a kötelezettségek között nem sorolja fel a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettséget. Ebből következően, ha a törvényi feltételek fennállnak, a rehabilitációs hozzájárulást az a munkáltató is köteles fizetni, aki az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódóan 30 százalékos mértékű közterhet fizet.

A munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalót a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség szempontjából, mely munkaadónál kell figyelembe venni?

Az Flt. 41/A. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaadó létszámának megállapításakor nem kell figyelembe venni – többek között – azokat a munkavállalókat, akiknek a foglalkoztatása az Mt. 193/C. §-ának a) pontjában meghatározott munkaerő-kölcsönzés keretében történik. A munkaerő-kölcsönzés olyan tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében  munkavégzésre a kölcsönbevevőnek átengedi. A munkaerő-kölcsönzés az említettek értelmében olyan hárompólusú  jogviszony, amelyben nem áll fenn jogviszony a munkavállaló és az őt ténylegesen foglalkoztató kölcsönbevevő között.

Az Flt. 41/A. §-ának (2) bekezdése több olyan esetet sorol fel, amelyeknél a munkavállaló valamely okból nem a munkaadójánál végez ténylegesen munkát. Ebből következően az Flt. említett rendelkezése szerint munkaadó alatt a kölcsönbeadót kell érteni. A munkaadó létszámának megállapítása során a munkaadó által foglalkoztatott munkavállalókat kell figyelembe venni, viszont a munkaerő-kölcsönzéssel érintett munkavállaló foglalkoztatása nem a kölcsönbeadónál történik. Ugyanakkor a munkaerő-kölcsönzés Mt. szerinti fogalma alapján a kölcsönbevevő nem áll munkaviszonyban a kölcsönzött munkavállalóval, ezért – a munkaadó Flt. 58. § (5) bekezdés c) pontja szerinti fogalmára is figyelemmel – a kölcsönbevevő nem minősülhet az Flt. alkalmazásában munkaadónak.

Az előzőekből következően a rehabilitációs hozzájárulás szempontjából sem a kölcsönbeadó, sem a kölcsönbevevő létszámába nem kell beszámítani a kölcsönzött munkavállalókat.

A részmunkaidős foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalókat hogyan kell figyelembe venni a rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség szempontjából a statisztikai állományi létszám számítása során?

Az „Útmutató a munkaügyi statisztikák kitöltéséhez” című KSH Útmutató 1.2 pontjában foglalt foglalkoztatás, közte a havi 60 órát el nem érő foglalkoztatás nem része a statisztikai átlagos állományi létszám megfigyelésnek, így az a kötelezettség teljesítésébe se számít be.

A napi legalább 4 órás foglalkoztatásnak (ami munkanaponként ugyan teljes főt jelent) egyben a havi 60 órát (heti 15 órát) el kell érni ahhoz, hogy a létszámba és a foglalkoztatási kötelezettségbe a jogviszony beszámítson.

Meg kell különböztetni a 60 órát elérő teljes időszakra szóló munkaszerződést a hónapnál rövidebb, de a 6 napot elérő munkaszerződésektől. Az utóbbiak beszámítására az átlagos statisztikai állományi létszámba akkor van lehetőség, ha a rövidebb idejű szerződés napi munkaideje egész hónapra számítva eléri a 60 órát.

Sem a KSH által a munkaügyi statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott útmutató, sem pedig a jogszabályok nem tartalmaznak egyértelmű előírást arról, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállaló részmunkaidőben történő foglalkoztatása esetén az átlagos statisztikai állományi létszámban, illetve a foglalkoztatási szint meghatározásakor teljes munkaidősre kell-e átszámolni, vagy a foglalkoztatás arányától függetlenül egész főnek számítanak?  Ezért a munkáltatók az átlagos statisztikai állományi létszám számítása során választásuk szerint a minimum napi négy órában foglalkoztatott munkavállalókat egész főként is figyelembe vehetik, illetve teljes munkaidősre is átszámolhatják.

[SZMM-PM (832/5/2010- APEH (ÜTF. 5227472315)]