2004. január 1. napjától a számviteli bizonylat alaki követelményeinek körében
történt változás eredményeképpen nem kötelező a számlák aláírása, azok aláírás
nélkül is megfelelnek mind a számviteli bizonylat, mint az adóigazgatási azonosításra
való alkalmasság feltételeinek. Ebben nyilvánvalóan szerepe volt a 2004. május
1-jével történt Európai Unióhoz történt (illetőleg akkor még csak előkészített)
csatlakozásnak is, mivel az EU hatodik irányelvében szerepel egy olyan rendelkezés,
mely szerint a tagállamok nem tehetik kötelezővé a számlák aláírását.
A számlák aláírásának kérdése azonban nem érinti az elveszett bizonylat, okirat
pótlólag, másodlagosan történő előállítására, és ezen bizonylatnak abból a célból
történő hitelesítésére vonatkozó előírásokat, amelyek az adó- és pénzügyi kapcsolatokban,
számviteli elszámolásokban az eredeti dokumentumok pótlását szolgálják.
Az okirati bizonyításról, illetve az elveszett, pótolt okiratok pótlásáról, a
polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 190-197. §-ai rendelkeznek.
A hivatkozott jogszabály 196. § (2) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezet által
kiállított okiratról készült felvétel, továbbá bármilyen adathordozó útján készített
okirat teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy tartalma megegyezik az eredeti
okiratáéval, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet, amely a felvételt készítette,
vagy az okiratot kiállította, illetve őrzi, a felvétel vagy az okirat azonosságát
szabályszerűen igazolta.
Szabályszerű igazoláson a gazdálkodó szervezet bizonylati rendjében szabályozott
módon történő hitelesítési, aláírási rendnek megfelelő módon és személyek által
történő aláírás, esetlegesen bélyegzőlenyomat alkalmazását kell érteni. Fentiek
szerint azonban a másolatnak tartalmaznia kell azt a megjegyzést is, mely szerint
a másolt okirat az eredetivel mindenben megegyezik, hiszen ez a megjegyzés különbözteti
meg az egyszerű aláírást a hitelesítéstől.
A gazdálkodó szervezet által kiállított, vagy őrzött okiratról így készült okirat
bizonyító ereje az okirat tartalmát illetően - az eredeti okiratéval, közokiratról
készült okirat esetében pedig a teljes bizonyító erejű magánokiratéval azonos.