Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény támogatások miatti
arányosítási kötelezettséget hatályon kívül helyező módosítására vonatkozó 2005.
évi CXIX. törvény átmeneti szabályának (182. § (9) bekezdés) rendelkezése értelmében
az áfa törvénynek a módosító törvénnyel megállapított 38. §-át és 3. számú mellékletét
a 2005. december 31. napját követő beszerzések esetén kell először alkalmazni.
Ez azt jelenti, hogy a támogatások miatti arányosítási kötelezettség abban az
esetben nem áll fenn, ha a támogatott beszerzésre 2006-ban kerül sor.
Amennyiben az adóalany egy konkrét beszerzéshez kapcsolódóan igényelt támogatást
úgy, hogy a támogatott beszerzés 2005-ben megtörtént, a támogatás folyósítására
pedig 2006-ban került sor, akkor az alábbiak szerint kell a támogatott beszerzéshez
kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonható részét meghatározni: tekintve,
hogy az áfa törvény fent idézett szabálya szerint csak a 2005. december 31. után
történt beszerzések esetén nem áll fenn az arányosítási kötelezettség, a 2006-ban
történt beszerzésekre vonatkozóan nem kell arányosítani még akkor sem, ha a beszerzést
2005-ben megkapott támogatás finanszírozta. Ezzel szemben, ha a beszerzés már
2005-ben megtörtént, de a 2005-ben elnyert támogatás tényleges folyósítására csak
2006-ban kerül sor, az arányosítási kötelezettség még fennáll. Ez esetben a beszerzés
időpontjára visszamenőleg kell a levonható adót önellenőrzéssel meghatározni.
(APEH Adójogi Főosztály 899038749)